Lassú évkezdet

szerda, 2012 február 22.

Jó régen írtam blogot, aminek több oka is volt, és mint általában, most is az elsődleges a lustaság volt...

Versenyek, kritika és sport.

vasárnap, 2011 december 04.

Versenyek

WSOPE után San Remo jött. A versenyek elég rosszul sikerültek, a főverseny első napján eléggé szenvedtem, majd amikor elindultam felfelé, KQ9-en toltam össze AA ellen a K9-emmel, de a turn Q megpecsételte a sorsomat.

A WSOPE vége

hétfő, 2011 október 24.

Miután két kört sikeresen vettem a WSOPE Shootout versenyén, jöhetett a döntő asztal. Azt már előre lehetett látni hogy akárki is kerül ki győztesen annak nem lesz egyszerű dolga, hiszen a 10 játékosból 9 ismert volt, és úgy tűnt, hogy nem sok hiba lesz a játékban.

Karkötő közelben

szerda, 2011 október 12.

Tehát az 1k€-s második napjára jutottam, ahol az első pár handben folyamatosan rámtolták ha nyitottam. Majd AK-val all-in tudtam menni amit egy AQ megadott és dupláztam. A helyzet viszont ezután se nagyon változott és nem tudtam egyről a kettőre lépni egyszerűen.

WCOOP és Cannes (WSOPE)

vasárnap, 2011 október 09.

A WCOOP-n végül kevesebbet játszottam mint terveztem előzetesen, de így is meglehetősen sok eventen indultam. Nagy eredményekről nem tudok beszámolni, volt 4-5 ITM-em, illetve ebben az időszakban egy 50 rebuy Omahát nyertem és döntő asztaloztam a Big 109$-en, ahonnan viszont hamar kiestem.

Pókermentes nyári szünet

hétfő, 2011 augusztus 29.

Póker szempontból meglehetősen eseménytelen volt az elmúlt 1-1,5 hónap. A WSOP-ról hazatérvén inkább azzal voltam elfoglalva hogy kiélvezzem a nyár még hátralévő részét, és az igazat megvallva ez meg is történt :).

Amit érdemes minél gyorsabban elfelejteni

hétfő, 2011 július 25.

Nem is tudom hol kezdjem. Ha csupán a száraz tényekből és számokból indulunk ki akkor a kép nyilvánvalóan eléggé lehangoló. Ahogy azt már korábban írtam, egyértelműen ez volt életem eddigi legrosszabb WSOP-ja.

Tehát a WSOP eddig.

péntek, 2011 június 24.

Túl vagyok több mint 3 héten és kb 17 versenyen. Akkor most lehetne értékelni, ha lenne mit...

Megpróbáltatások...

csütörtök, 2011 június 09.

Eltelt az első 10 nap, és ebbe a 10 napba belefért jó pár verseny. Sajnos...
Ugyanis ha továbbjutok egy versenyről, akkor nem tudok másnap indulni akövetkezőn, tehét minél kevesebb versenyt játszom, annál jobban megy.

Az első két nap a WSOP-n

péntek, 2011 június 03.

Az első két eventen túl vagyok a WSOP-n. Már van egy vacsiszünetem, de 2.-ik napom még nincs :( Az első verseny az 1,500$ Omaha hi/lo volt, ami az egyik kedvenc játékom. Az eleje döcögött, Kevin MAcPhee és Dan Shak ült az asztalomnál de elég hamar kiestek, én pedig megfogyatkoztam, pár szerencsétlen parti után már csak 850-em maradt 150-300-as vakoknál, de egy kisebb rush után már 8k-nak majd szint végén 12k-nak örülhettem.

Madrid, pihi, WSOP

kedd, 2011 május 31.

Valahol ott fejeztem be legutóbb, hogy San Remo EPT, ahonnan annak rendje és módja szerint kiestem, felshove-oltam magam szépen showdown nélkül, majd 99 vs AA csatában alulmaradtam. Sztenderd szituáció volt, nem tudtam mit tenni, hijack emelésre toltam be co-ból, az asztal egyik legaktívabb játékosa ellen, aki hajlamos volt loose callolásra.

Gondolatok két versenynap között

szombat, 2011 április 30.

Furcsa a helyzet, ugyanis panaszkodnék, de nem vagyok benne biztos, hogy jogos lenne. Ugyebár ott van Bandika, aki az egész versenyen jobban állt mint én aztán beleszaladt egy AA-ba egy olyan szituban amit nyilván lehetett volna máshogy játszani (mint minden más szituációt ebben a játékban), de azt nem lehet mondani hogy hibázott vagy elb...a. De mondhatnám a Bazsi kiesését Bécsben és még hosszú a lista. Ilyenkor azért elgondolkodom hogy érdemes-e kinyitni a szám...

EPT San Remo, az első két nap.

péntek, 2011 április 29.

Bár pókerhez egyáltalán nem volt kedvem az utóbbi időben, San Remo-t már nagyon vártam. Az a két hét amit otthon töltöttem, egészen fárasztó volt, gyakorlatilag végig buliztam az egészet, és a családommal és barátaimmal töltöttem az időm, ami már nagyon hiányzott. Ha még a kellemes oldaláról is az életnek, de egészen fárasztóra sikerült így ez a két hét. San Remo-ba Bazsival és Bandikával jöttünk ki kocsival, és itt az 1B napon kezdtem, így maradt két éjszakám is hogy kipihenhessem magam, ami jól is sikerült 2-szer 12 óra alvással.

Végre itthon!

szerda, 2011 április 20.

Floridában fejeztem be a 3 hónapos amerikai túrám, egy hetes pihenőt tartva, majd következett a berlini EPT. Az igazat megvallva egészen magabiztosan érkeztem vissza Európába, és még pár héttel korábban San Jose-ban Bandikával bezsélgettünk hogy nem igazán megy jól senkinek a csapatból, én valahogy mégsem tudtam elkeseredni annyira, mert az LAPC alatt és San Joseban is éreztem hogy egyre érettebb a játékom, és nagyon összeszedett vagyok.

WPT Bay 101, day2 = out

szombat, 2011 március 19.

Szóval második nap a Bay 101-on, jó stackkel. Az asztalom jónak tűnt, Negreanu jobbján ültem, a balomon egy jó amerikai reg ült de shortstack volt. Volt pár gyenge játékosunk is, és úgy tűnt senki sem különösebben veszélyes.